Elvadult péntek
2007 november 18. | Szerző: Gombi
Szerda volt. Semmi extra, csak a szokásos melómánia, no meg régi kedves ismerősöm, aki aszonta, hogy szülinapja van, igyunk. Igyunk pénteken. Alhatok a kanapén. Mentem, kis rágcsával a kezemben, meg a fogkefémmel a táskámban, hogy aznap a pocsolyarészeg leszek. Meg is érkeztem, pár udvariassági kör után előkerült a jó kis házisör, a régi sztorik, zene, egyre nagyobb volt az alkoholgőz, került valahonnan némi vodka is… Aztán valahogy úgy alakult, hogy összekeveredtünk. Pont mint négy évvel ezelőtt. Hát nem mondom, hirtelen előjött minden emlék arról az egy röpke éjszakáról, vagy inkább hajnalról, és bizony igencsak jól sikerült… 🙂
Nem is értem, miért van az, hogy hiába mentem úgy, hogy csak iszunk, amikor tudtam, hogy elképesztő tud lenni az átkozott… Hát az volt 🙂
Ma büszke vagyok magamra
2007 november 15. | Szerző: Gombi
A héten olyasféle őrület kezdőtött, hogy komolyan azt hittem, kihullik a hajam. Hétfőn szerettem volna magamnak egy nyugodt napot. Hát nem sikerült olyannyira nem, hogy megint eljött a pillanat, amikor bárkinek felajánlottam a helyben történő tarkón lövést, hogy a legkedvesebb játékára állok, és hanyatt lököm, hogy elvágom a torkát egy kanállal, és hogy nyugodtan húzzon sorszámot, de előre szólok, csak a jövő hétre kap. Aztán kedden folytatódott mindez, szerdán délelőtt ügyfélnél voltam, aki ordított, délután potenciális ügyfélnél, akinek tegnapra kell az árajánlat, ma átmentem operációs vezetőbe, mert úgy éreztem, hogy lassan a villanyszerelést is nekem kell nem csak hogy megszervezni, de kivitelezni is, és holnap reggel egy másik potenciális ügyfélnél kezdek, miközben a héten megynyertnek intézem a dolgait. Szóval picurkát minhta lógna a nyelvem. Na nem nagyon, épp csak annyira, hogy menet közben folyton rálépjek és pofára essek. Ezt az őrületet egyetlen dolog tudta ellensúlyozni a héten. Ez pedig az, hogy egy irodában három kiéhezett liba dolgozik egy idősebb, ám annál nagyobb kujon férfi kollégával. A nők pofája akkora, hogy alig fér be az ajtón, a kolléga pedig végtelenül udvarias, de a kétértelmű dolgokat azonnal félre tudja érteni. Ebből adódóan, mindenből a szexre tudtunk következtetni, és idénként ríttunk a röhögéstől. Egy-egy betérő ügyfél, kolléga, beszállító, álláskereső az első pillanatban levegőt alig kapott attól, amit hallott, de úgy tűnik, hogy mindenki vevő egy kis baromságra. Na ez hétfőn hajnalban kezdődött, és amikor ma hat körül elindultam haza, még mindig tartott. Úgyhogy már csak a holnap van hátra a hétből.
No de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy sikerült megnyerni egy nagyobb tendert, amivel már augusztus óta dolgozom, és még nyaralni is úgy mentem, hogy a telefon hozzám volt nőve a leadási határidő miatt. De sikerült, rengeteget melóztam rajta, többet matekoztam, mint eddig bármikor, időnként véresre vakartam az arcomat, de meglett az eredménye. Picikét megveregette a vállam a főnök is, hát kell ennél több? (Esetlen némi anyagi elismerés…)
…
2007 november 13. | Szerző: Gombi
Az juttott eszembe, hogy mazochista vagyok. A kollégával beszélgettem ma, aki az exnek és nekem közös barátunk. Szerintem ő kavar kicsit, mert nekem elárulta, hogy mi van az emberrel, engem pedig óvatosan kifaggatott, hogy vagyok. Alig telt el pár óra, csörgött a telefon, ember érdeklődött mi van velem, én felborultam, és alig tudtam beszélni. Persze ezt észrevette, és megkérdezte, hogy baj-e, ha felhív. Én pedig azt mondtam, hogy nem… Kínozom magam, de fogalmam sincs, miért. Tán mennem kéne pótanyushoz jelentkezni a jól megérdemelt sallerekért…
Végre… :)
2007 november 12. | Szerző: Gombi
Igen, végre megvan a saját kicsi kis gépem, és most már a madzagtalan net is működik rajta, ami annyit jelent, hogy nem kell sorszámot húznom a családi géphez, és nem kell azon a vacak, kényelmetlen széken üszörögve netezni. Most már mniden tuti, ülök az ágyamon, és csak pötyögök órák óta. A kutya nem akar kirobbantani innen, időm, mint a tenger, már csak azon gondolkodom, reggel hogyan fogok felkelni…
Végre kiengedtem a fáradt gőzt is, aminek nagyon itt volt az ideje, mert bár még csak hétfő van, már ma többen is kicsapták nálam a biztosítékot. És hol van még péntek…
Most azon gondolkozom, hogy vajon mit fogok magammal kezdeni a hétvégén. Egyelőre fogalmam sincs, de a pánikhangulat már kezd rajtam eluralkodni. Ha itthon kell ülnöm, meghülyülök. Úgyhogy legalább egy mozi (meg is nézem a programot), és valami kocsmázás tutira lesz…
Haggyommá békén mindenki…
2007 november 11. | Szerző: Gombi
Aszonta Moncsi, a barátnőm, hogy mulatni kéne. Igaza volt, mert már nagyon benne volt a bugi a lábamban, meg a sok zavar a fejemben, úgyhogy szombat estére beterveztük a Sztár FM Klubot. Nekem persze még volt előtte egy néptáncos fellépésem, úgyhogy már hullaként indultam el, de hihetetlen lelkesen. Gondoltam most kimulatom magam, nem gondolok az (ex)emberemre, és jó lesz. Össze is szedtem Moncsit Kelenföldön, meg egy barátját, és irány a Nyugati. Ahogy kikászálódtunk a kocsiból, még ott a parkolóban ki jön szembe? Hát az ember. Engem levert a hideg veríték, és csak hápogtam. Két barátunkkal jött, és annyira bamba volt, hogy hiába volt 3 méterre tőlünk, és a környéken senki már, nem vett észre. Legalábbis elsőre. Én meg nem szóltam oda, nem akartma még jobban elszúrni az estémet, de azért Moncsit megrángattam, hogy nézze meg, ő az. Na Moncsi aztán mondta, hogy ember visszanézett… Úgyhogy valószínűleg észlelte, hogy én vagyok, a kocsi is ott volt mellettünk, de még nem jelentkezett. Nagyon nem is szeretném, felkavaró élmény volt. Aztán egy óra alatt helyrerázódtam, és akkorát mulattam, mint amiylet nagyon régóta nem. Reggel negyed ötkor találtam haza, alig álltam a lábamon, de iszonyú jó volt 🙂
Asszem most november 10. van. Hajnalban még csak eső volt, de mire délben anyám, az a drága jó kirángatott az ágyból, fehér lett minden, és még mindig büdös nagy kan elyhekben esik a hó. De semmi gond, én élvezem 🙂
Időt akarok!
2007 november 8. | Szerző: Gombi
Sokat. Többet. Meghülyülök attól, hogy este hétig dolgozom, aztán hogy még időben hazaérjek, és lássam a famíliát, gyorsan hazaküldöm magamnak a munkát, amit aztán rövid családi élet után folytatok, hogy ilyenkor (0:04) küldjem vissza magamnak a kész anyagokat. És akkor itt jön, hogy arra sincs isőm, hogy leírjam, ember döntött. De akkor is leírom, még ha címszavakban is.
Vasárnap aszontuk, legyen pár egymás nélküli nap. Kedden hívott, hogy találkozzunk. Megszületett az eredmény. Aszonta, hogy ő biza folytatná így, ahogy van (persze, mert kényelmes, no meg jól érzi magát), de velem szemben ez nem korrekt (abszolút egyetértek), és nem szeretné vesztegetni az időmet (úristen, mintha 40 lennék, és persze még gyerektelen). Megértettem, köszi, szia, ennyi. De azért jó lenne, ha kapcsolatban maradnánk, mondja ő. No persze, nehezítsük csak meg a dolgomat.
Hát ha rajtam múlik, inkább nem keresem, az a tuti. Hát röviden ennyi, hosszabban meg majd akkor, amikor a szaki végre idetalál, hogy beállítsa a notebook-omhoz a madzag nélküli hiper-szuper internetet, hogy már az ágyból se kelljen kimásznom ahhoz, hogy kommunikáljak a világgal. Így szép, nem? Lehetek randa, slampos, mégis enyém minden 🙂
Ajjaj, már csak a baromság jön belőlem, takarodót fújnék…
Lassan szülinap
2007 november 5. | Szerző: Gombi
Hát ma jutott eszünkbe megint Tomi barátommal (nem, ma nem részegedtünk le, semmi eszméletvesztés, csak egy bambi), hogy lassan megint szülinapunk lesz. Sürgősen ki kell találni, hogy hol akarunk megint rengeteg sör/feles/sör/feles után rettenetesen kinézni, és őrületes baromságokat ígérgetni egymásnak… 🙂
Ötlet még nincs, de baromira tudtuk sajnálni magunkat már most, két hónappal a szülinapnuk előtt, hogy közeledik a 30… A hülyegyerekek…
Eredmény?
2007 november 5. | Szerző: Gombi
No eljutottunk emberred odáig (miután a vasárnapi színház után aszonta, hogy vele kéne lennem), hogy odaböktem kerek-perec, hogy mondjon valamit. Most már tojok rá, hogy feketét vagy fehéret, de köhögje ki. Kis rávezetéssel (mint az oviban: az jó lesz, hogy…?), de sikerült kinyöszörögni, hogy akkor pár napig ne lógjunk egymás haján, hátha akkor kiderül, hogy egyáltalán hiányolja-e a remek társaságomat. Úgyhogy mostan én itthon, ő otthon, telefont sem emeltük egymásra, majd lesz valahogy. Egy kedves kollegina mindig szongya, hogy az ilyen b*sszon egyedül. Én nem vagyok ilyen egyszerű most (bár a mai napom úgy telt, hogy szívesen elvágtam volna bárki torkát egy rozsdás kanállal), mert hát azé’ mégis… Ugye…
Ez eddig egy (viszonylag) jó hír. Oszt nézzük a következőt. Remekül haladok én a fogyókúrával, de van baj is bőven. Találtam egy nadrágot a szekrényben, ami azért hevert ott egy éve cetlivel, tokkal, vonóval, mert dagadék voltam. Most sikerült magamra húznom, nem is feszült igazán, ponjó. Erre elengedte a varrás a fenékrészen úgy 10 centin, mert ugye a kínai az kínai, még ha szép is. De a bajban is örülünk. Most például annak, hogy nem a munkahelyemen történt mindez. Utálok félmeztelenül üve a székemen nadrágot fércelgetni (volt már rá példa), rengeteg idő megy el vele, és a többiek csak röhögni tudnak rajtam.
Na és akkor holnap végre hozzá jutok a kicsi kis összecsukható gépezetemhez, amihez talán sikerül madzagtalan netet is varázsolni valami rádiós izével, úgyhogy eztán nem kell sorszámot húznom, hogy kicsit szörfölhessek.
Csudaszép ez a nap, nem? 🙂
Mi van, ha nem szeretnek…?
2007 október 28. | Szerző: Gombi
Igen. Mi van, ha nem szeretnek? Ha együtt vagy valakivel már több mint 4 hónapja, jól érzed magad, jobbnál jobb programok, remek társaság, jó szex, jó beszélgetések, és ráadásul még szereted is, de ő elmondja, hogy ez visszafelé nem igaz. Részéről is csak a fent felsorolt dolgok igazak, de nem szeret, csak szimplán jól érzi magát velem. Talán ok lehet, hogy az az előző lány öt év után minden átmenet nélkül lelépett, de ennek már 8-10 hónapja. Állítólag már nem érez iránta semmit, hiszen a lány külföldre ment, gyereket vár, kilépett az életéből. Viszont ahogy távozott, az a mai napig tüske. No kérdés, hogy miért van velem, ha csak jól érzi magát? Mire vár? Állítása szerint ez majd kialakul, csak idő kérdése. Szerintem viszont nem így van. Én kapaszkodom érte, ő viszont a barátaival szinte bensőségesebb viszonban van, mint velem, leszámítva a szexet. Én pedig kullogok utána, ő vonszol magával, és szenvedek, mint egy kutya, mert szeretethiányom van. A körítés gyönyörű. Soha egy vita, csudajó nyaralás, remek barátok, jó bulik, mindig magával visz mindenhová, különleges programok, de ez csak a hab.
És én ezt tudom szinte az elejétől. De egészen addig nem kínlódtam ennyire, amíg azt hittem, hogy ez normális az ő esetében, és tényleg csak idő kell neki. Sok idő. Rengeteg idő. Most viszont van valaki, aki bombáz, imádna, könyörög, törődik, én pedig nem hagyom, mert itt van az, akit én szeretek. Viszont tudom, mi a különbség a kettő között. Úgy ébredni, eltölteni egy egész délelőttöt, hogy egy érintés, egy kedveskedés ne legyen, majd egy futó puszi elköszönéskor, szörnyű… Mint ha csak valami cimborája lennék. És nem tudok szabadulni, mert ő is azt gondolja, hogy ez így normális. Vajon mi lehet a megoldás…?
Hóvót, hónemvót
2008 január 3. | Szerző: Gombi
Fáj. Kék-ződ. Amúgy is bekékül minden porcikám pillanatok alatt, akár csak egy kis szellőtől is, de ezmost durva. Ja, ez most a fenékkékség.
Mert hogy valamelyik vadmarha táncos kitalálta, hogy ha már esett a hó, és ha már új év van (erről jut eszembe, hogy boldog új évet mindenkinek, és magamnak is), akkor sétálni kell. Sötétben. Én ugyan még a szilveszteri partiról ótóztam hazafelé, úgyhogy lemondtam a hótúrát, de azért megkerestem a népet. Aszonták, hogy már egy körön túl vannak (kb. 6 km, 2 kör pálinka, 1 tál pogácsa), és most jön a következő. Én csak egy cigit akartam elszívni velük, de a rohadékok kiszedtek a kocsiból, végigmértek, hogy milyen gönc van rajtam (terepgumi vol, egész véletlen túrabakancs, hosszú orkánkabát, játszósgatya), oszt már ordídtották is, hogy zárd a verdát, megyünk.
Mentünk. Karikába. A halastó körül. Csak hogy a tó bazi messze van, és a karika tólvége meg erősen hegyes. Pontosabban dombos. És a dombról lefelé meg brutál meredek lejtő. De gondegyszálse, Gombi kitalálta. A többi marha toporgott, mint a szaró galamb, hogy mégis hogy ne törjék össze a pofájukat a lejtőn, havon. Én meg csak annyit mondtam, el innen, hülyék. Oszt megragadtam a kabátom alsó szélét, hogy a menetszél ne csapja a fejembe, leültem, és már hasítottam is lefelé. Csak a sikításokat hallottam. Egy részét a marháktól, egy másik részét meg a saját orcámból. Végül leértem, a szél lobogtatta a hajamat, a számat, a hó alatt a kemény föld feltörte a fenekem, de a kabátom épen marad. A seggem meg kéken.
Mit nekem szánkó…
Oldal ajánlása emailben
X