Utazunk :)
2008 április 17. | Szerző: Gombi
Bizony, hogy utazunk! Mégpedig Svájcba. El sem hiszem, már nagyon régen szerettünk volna, és most összejött. Na nem mintha Svájc annyira elérhetetlen lenne, mert az aztán tényleg nincs messze. De nem is ez a lényeg. Hanem hogy évek óta ropjuk a színpadon abban a bizonyos szexi fehér harisnyában, nyúzzuk egymás idegeit, gyűjtjük a bulifotókat a fellépésekről, turnékról, nosztalgiázunk azokról a partikról, ahol a csapat mindig jobban összekovácsolódik, és közben bilibe lóg a kezünk, hogy egyszer csak eljutunk arra a bizonyos fesztiválra. És miközben a csülkök a biliben áznak, azt nézzük, ahogy a szomszéd falu táncegyüttese egy szereposztó kanapé segítségével már évek óta részt vesz ezeken. Nem is értjük. Ők utálják egymást, más sincs, mint a fúrás, marakodás, mégis mennek.
De semmi gond, megpályáztuk mi is, mert aaannyira bazi jók vagyunk, hogy ez kijár. Tavaly karácsonykor gondoltunk egy merészet, és befizettünk egy szép összeget előlegnek, mert ugye akik már belekerültek a körbe, azoknak fix helyük van, utólag csatlakozni viszont rohadat nehéz, pénz beszél itt is. És akkor az történt, hogy két hete a szokásos vasárnapi próbán jött a hír, hogy mehetünk 🙂 Ott leszünk Svájcban egy európai fesztiválon, másik 4500 résztvevővel, és megmutathatjuk, hogy mit tudunk. Egyik drága táncos leányzónak az első megszólalása az volt, hogy “szólj anyádnak, hogy a pálinkába szuszakolja bele az aszalt gyümölcsöket, mert az a múltkor is f*sza volt”. Ja, ez az én anyám. Aki úgy nyomja a kezembe a hp-t, hogy ne rúgjatok be nagyon, aztán meg csodálkozik, ha a többiek nála hasalnak a következő adagért.
Úgyhogy hajrá, Mari néni, július végén ott leszünk, öt napig a fesztiválon, meg még két napig kirándulgatunk, csak mi, az elvetemült sváblábúak 🙂
Ja, egy kis apróság, ami beárnyékol: majdnem egymillió lesz a buszozás költsége, úgyhogy Gombi és kis barátai szponzorgyűjtő akcióba kezdtek, mert ezt mind nekünk kell kifizetnünk (és csak huszonhatan vagyunk rá). Úgyhogy mostan közzé tennék egy felhívást. Bárki, aki szívesen támogatna egy lelkes (non-profit) művészeti csoportot (számlát szerzünk, az nem gond), és ezzel talán megkönnyítené az utunkat, az csápoljon. Cserébe fel tudunk ajánlani egy teljes műsort rendezvényen, bálon, fesztiválon, akárhol. Esetleg némi reklámfelületet, már ha a pólónk annak számít. A csápolókkal szívesen felvenném a kapcsolatot, hogy adhassak még egy jó nagy adag infót a táncegyüttesről, mutathassak képet, weboldalt, videót, bármit.
Kukából cserebogár?
2008 március 18. | Szerző: Gombi
Volt ez a kukás dolog. A kolléga egyszer csak megtalált a munkaidő utolsó fél órájában egy cigire, majd a folyosón minden bevezető nélkül előtört belőle a beszélhetnék. Beszélt. Nem keveset. Így aztán hirtelen tisztában lettem az ő magánéletével, annak minden apró részletével, beleértve az éppen aktuáils problémákat. Pénteken voltam annyira jó fej, és leültem vele fél órára egy tea mellé, hogy beszélhessen még. Beszélt megint. Meg panaszkodott, hogy neki fáj. Most nem a lelke, hanem a torka. Szombaton is beszélt. Akkor arról, hogy mire landolt otthon, 40 fok körül volt a láza. Aztán vasárnap sms, hogy ő biza nem jön dolgozni, a hétfői tervek sztornó, majd kedden. De hétfőn is beszélt, hogy még mindig beteg, nagyon beteg, csütörtökön jön csak, de van kicsi baj. Kulcs nála. Sebaj, munka után úgyis megyek a kullancshoz, felveszem tőle a kulcsot, ha mond egy címet. Ki sem kell jönnie, csak dobja ki az ablakon, én vetődök, elkapom, oszt már ott sem vagyok. Hát mentem, egy perc volt, csere itt, szerva ott, szia, jobbulást. Épp a legnagyobb dugóban araszolgattam, mikor sms jön, hogy micsoda jó volt engem látni, még ha csak ilyen rövid időre is. No itten hívtam fel gigolót, hogy apukám mellényúltál, félrement az sms, küldd újra. Ő meg itten lepett meg, nekem szánta. Ja, hogy nekem? Akkor meg ébresztő, kisfiam, mielőtt tovább gondolnád. Úgyhogy kuka voltam, nemtom mi lettem.
Mindenesetre azt elmeséltem neki, hogy első látásra nagyon utáltam, úgyhogy pedálozzon csak, ha jóban akar lenni velem.
És már megint a genyóság…
Gombi és a gazellatermet
2008 március 10. | Szerző: Gombi
…na az két teljesen különböző dolog. Ugyanis én már csecsemőként is olyan dagadt voltam, hogy a csülkeimen a redőkből simán tangóharmonikát lehetett volna hajtogatni. És látványon nem javított a tarkopasz fejem. Kicsit később elkezdett nőni ugyan a hajam, de a termetem maradt a régi. Rövid és tömör. Kamaszkoromban voltam a csúcson, valószínűleg a hormonok tombolása miatt lehettem nádszál. De gyorsan elmúlt ez is.
Mostan ott tartok, hogy nagyjából 58 kilónak kéne lennem. 65 vagyok. Nem vigasztal, hogy voltam már ennél több is, mert az maga volt a rémálom, úgy néztem ki, mint egy túltömött plüssmedve. Rettenetesen. Időnként jöttek a fogyókúrák, egyszer sikerül 72-ről 62-re lenyomni a kilókat, de a karácsony előtti németországi turné, na meg a karácsony megtette a hatását. Úgyhogy most megint eljött a pillanat, fogyókúrázni kell. És erre nem akkor jöttem rá, amikor utoljára rámásztam a mérlegre, hanem amikor szombaton este megpróbáltam magamra húzni egy fűző szerű felsőt, mert hogy buli van. A cukimuki ruhadarab pár hónappal ezelőtt annyira lötyögött, hogy inkább nem hordtam, bár ebbe erősen belejátszott az is, hgy a természet nem áldott meg normál méretű mellekkel, inkább úgy nézek ki, mint egy kezdő kamasz. No de a lényeg, hogy a cipzár felhúzásánál akadtak gondjaim. Úgyhogy lecseréltem a cuccot, húztam kényelmesebbet (nem tudom, ki a francot akarok átverni, nagyobb pólót kerestem, és kész), és elmentem az utolsó feltöltésre a nagy kaland előtt. Sikerült is alaposan feltölteni, kajából is, alkoholból is.
És ma van a nagy nap, 65 kiló, 1. nap a kilencvenből, cél az 58. Ha elérem a gazellatermetet, esküszöm egész alakos fotót nyomok ide. De addig kívánjon nekem mindenki kitartást, kevés alkoholt, sok zöldséget, és hogy mihamarabb leválasszam magamról a beteges kullancsot.
Egyedül
2008 március 7. | Szerző: Gombi
Este koncert. Tomi barátnőm megint játszik. És én megyek. Egyedül :)))))
Ugyanis azt találtam ki, hogy ha már Tominak névnapja van, és a szülinapunkat sem ünnepeltük meg, akkor nekem most ott a helyem. És eszemben sincs magammal vinni a pasast, mert nekem most a barátaim kellenek, meg sör, meg olyan beszélgetés, ahol nem kell azt figyelnem, hogy a beteges kullancs mikor tud bekapcsolódni, vagy mikor nincs fogalma se az egészről. És úgy akarok mulatni, hogy nem kell azt néznem, hogy jól érzi magát, vagy sem.
Úgyhogy megvettem az ajándékunkat, egy büdös nagy üveg malátapálinka, benne két pohárka, ma örülünk. Nagyon örülünk 🙂
Kuka
2008 március 6. | Szerző: Gombi
Miért? Vazze.
Miért mindig én? Vazze.
Ölég már.
Szóval az, hogy mindenki engem talál meg lelki kukának, az má aztán télleg sok. Mert ha kiccsaládom, Anyus, Tomi barátnőm vagy Böbe meg Cili nyígnak, az teljesen normális. Én is nyígok nekik. De hogy a vadidegenek is sorra előttem taknyolnak el, majd nyújtják kis kezüket, hogy segítsem fel őket, és ha már ott vannak, akkor gyorsan el is sírják bánatukat, na azt már nem. Pedig de, úgy látszik, hogy a nagygóré odafönt, akit páran Istennek hívnak (milyen hülye név egy pasasnak), így osztotta le a melót. Én ott vagyok, hallgatok, bólogatok, és közben megértő fejet vágok. Meg érdeklődőt. Meg együttérzőt. És néha belekérdezek. Na nem mamagtól, így működöm. Próbáltam már elrontani magam párszor, hátha akkor kussol mindenki. De úgy látszik, hogy automatára vagyok állítva, és amint összezavarom a drótokat, jön az önműködő javítóprogram, oszt megold mindent. Én meg eztán is csak hallgatok, bólogatok, vállat veregetek, belekérdezek, és együttérzek.
Pont ma. Ma durrant el az agyam, amikor a gigoló kiráncigált az asztalom mögül, majd kitolt a folyosóra, hogy cigizzünk. Két dolgot tisztáznék. Gigoló egy új kolléga. Sokat lóg rajtam, és mindig túl közel áll. És persze mindig vigyorog. A másik, hogy nem bagózik. De ha felém jön, és beszélgethetnékje támad, akkor mindig lehúz.
No, gigoló aszondja, hogy szarul nézek ki, mi a baj. Mondom semmi, hagyjál engem lógva. Itten a kolleginák picikét meglepődtek, mert ugyan nyers mindenki a bandában, de ennyire azé’ nem. No de én akkor is, és menjek vele cigizni. Mondtam én az embernek, hogy akadjon le rólam, menjen szépen játszani. Nem értette. Elmondtam még egyszer, durván. Erre azt bírta mondani, hogy le vagyok lakva, és rám fér egy cigi. Na itten felbőszültem, felálltam, számba dugtam egy cigit. Fordítva. Kivettem, visszafordítottam, és kiköhögtem, hogy na gyere csak, kispajtás. A folyosón elhangzott a kérdés, miszerint mi van velem, mert ő látja, hogy csak ülök. Eligazítottam az embert, hogy a világ kegyetlen. Nem lehet mindig mindenkinek jó napja, nekem most szar van éppen. Ezt nyugtázandó megkérdezte, hogy tudok-é valami jóféle albérletet. Aha, ez volt a csel. Kicsiny pirinyó angyalbögyöllő aztaz várta, hogy majd jól megkérdezem, mi van otthon, de én csak ennyit bírtam:
– Mi van, nem főznek rád?
Picit még siránkozott, hogy most éppen nem, meg hát az otthoni dolgok, de mivel ma nem voltam együttérző hangulatban, hát nem tartott tovább fél óránál.
Valaki mondja meg, hogy mivel találom meg azt a tetkót a homlokomon, ami azt hirdeti, hogy ide gyertek, lelki toprongyok. És hogy tudom alávésni, hogy óránként 12000 HUF…
Vazze.
Az agyam elhagyom…
2008 március 5. | Szerző: Gombi
Anyus barátnőmet hívtam a minap, hogy el kell szívnunk egy gyógycigit, de azonnal. Nem nagyon ellenkezett, mert amúgy is ritkán látjuk egymást, no meg feltettem előtte msn-en egy kérdést, miszerint normális-e, ha egy pasi akarja leborotválni a lábamat és egyéb alkatrészeimet, és ez még csak apróság, szívesen kicserélné a tamponomat is. Anyus erre csak annyit írt, hogy nem, menekülj.
Hát hozzá menekültem aznap délután, felszerelkezve bagarettával, meg három csille döbbenettel. Ugyanis. A pasasnak szent mániája, hogy mindent együtt. Nincs ezzel baja az ember lányának. Egy bizonyos határig. Főzhetünk együtt. Mosogathatunk is. Sőt, takaríthatunk is, ráadásul azért nem is haragszik egyetlen nő sem, mert ugye hány olyan pasi van, aki helyettem pucol bármit is. Eddig nagyon szépen hangzik, ugye? Na most jön a közepes nehézség. Fürödjünk együtt. Még ez is okés. De minden nap. Na ez már nem okés. Ugyanis nekem néha baromira kell az, hogy a zuhanyból a víz a pofázmányomba folyjon, és közben én mélázhassak azon, hogy mik a világ büdös nagy dolgai. És akkor most következik a haladóknak való szint. Ugyanis a pasas teljesen arra van hangolva, hogy minden gondolatomat, lélegzetemet, pukizást, orrfújást, és minden egyebet is kicsapok a közösbe. Első körben ott bukott ki a lelkem, amikor kicsikét elbambultam, és hiába volt 1 km-es körzetben, és mégis picurkát magamra húztam az “ajtót”, és kussoltam, mert az esett jól. Meg még tévéztem is. És újságot is olvastam. Ezen annyira kiakadt, hogy azt feltételezte, hogy a mi érzelmeink nem ugyanolyanok. És különben is, ha én bezárkózom magamba, akkor ő bepánikol, mert azt hiszi, hogy valami nem stimmel. Ja, az nem stimmel, hogy nem lehet egyetlen saját, enyém, csakazenyém gondolatom sem. Ezen elnyavalygott egy darabig, majd el nem fogadta ugyan, de csendben maradt.
No de jött a következő dolog. Mikulás, piros betűs napok, nehéz napok, kinek mi, szóval jött az áldott menstruáció. Fürdés előtt célba vettem a legkisebb helyiséget, kezemben egy tamponnal. Erre aszongya a beteglelkű, hogy aztat ottan ő akarja. Itt kicsit értetlenkedtem, hogy mégis mi a fenét? Hát tampont cserélni. Kicsit felröhögtem, majd közöltem, hogy nem, mert ez magánügy. Meg egyébként is, milyen beteges gondolat ez? Hát szerinte nem beteges, hanem ez is a közös életünkhöz tartozik, és meg kell osztanunk. A döbbenet kitartott a budiig, majd a fürdőszobáig, aztán az ágyig, majd reggelig, és másnap estig, amíg Anyussal megbeszéltük.
És akkor egy harmadik csuda. Végre volt egy nyugodt délutánom, pasas dolgozott, én meg kezembe kaptam a pedikűrös szerszámokat, hogy akkor most én jövök. Magamra csuktam a fürdő ajtaját, énekelgettem a kádban, sarokbiszbasz, körömreszelő, csülökborotválás, krémek, egyebek, végreeee. Erre este pasas észreveszi, hogy a borosta eltűnt, és totálisan kiakadt, hogy azt ő akarta. Mert hogy ez neki micsoda jó kikapcsolódás lenne, és persze ezt is együtt (persze hogy együtt, nem csatolhatom le a lábam, hogy akkor vidd, oszt majd hozd vissza, ha kész), meg különben is. No, nekem több sem kellett, elmagyaráztam, hogy ha nem hagy nekem egyedül levegőt venni, pisilni, tampont cserélni, a szemöldökömet szedni (a szemöldök egy külön történet, mert szerinte nem kell szedni, ugyanis az hozzám tartozik), gondolkodni, és mindent közösen akar csinálni, akkor én ebbe rövid úton bele fogok hülyülni. És nem értette. Mert hogy ha együtt, akkor mindent együtt, mert az milyen jó, meg szép, meg meg meg.
Hát itten vesztettem el a fonalat. És rájöttem, hogy ő egy beteges kullancs. Úgyhogy rövid úton ki kell tennem a szűrét az ablakba, hátha jön valami hasonlóan beteges, foggal-körömmel kapaszkodó, önállótlan leányzó, aki viszi magával.
Na, most hogy kiírtam magamból, rágyújtok egy gyógycigire. Anyus egészségére 🙂
Születésnapomra…
2008 január 23. | Szerző: Gombi
Születésnapomra megkaptam anyámtól, hogy milyen rettenetesen öreg vagyok. Az asszisztens kollegina már egy hete azzal gyötör, hogy tudja, valamikor mostanság van a szülinapom, de nem tudja, pontosan mikor, ezért biztosan ma (ezt játszotta minden nap). De galád voltam, nem árultam el nekik, hogy ma van. Egyrészt megúsztam a sütögetést, másrészt gyűlölöm azt, amikor minden kolléga nekem esik, és kíván boldogságos szülinapot. Nnnna, én azt nem bírom. Amúgy sem csinálok az ünnepekből nagy hacacárét, hagyjon mindenki békén. Apu két nappal ezelőtt töltötte be az ötvenkettőt, ezért együtt ünnepeltünk. Kaptunk egy közös tortát, elfújtuk a gyertyát, meghúzkodta mindenki egymás fülét, picike ajándék, aztán mindenki el a dolgára. Ez nettó 10 perc. Hurrá. Erről jut eszembe, kéne nassolni kici tortácka.
Na mindegy. Szülinapomra megértem, hogy embernél vagyok már két hete non-stop, és meglepett egy naaaaagy, puha köntössel. Anyám meg a hisztériáival, miszerint menjek haza, mert nekem ott a helyem, és különben is, van pofám lelépni hetekre. Olyan hisztirohamot kapott, hogy meg kellett kocogtatni a vállát, hallja-e, amit mond. Mindeközben persze azzal húz, hogy valaki betolhatna valami oltár elé. Mindegy, hogy hol, talicskát is kap a nyertes. No de a lényeg, hogy mostan itten nála megint, az én gépemben az ő madzagja, halleluja.
Szóval 27 lettem. Öreglány… És ez a tény annyira fejbe vert, hogy még egy épkézláb bejegyzést is képtelen vagyok összehozni. Szégyen gyalázat…
Csúsz
2008 január 6. | Szerző: Gombi
Tegnap útban nagy Budapestről kis falumba azt vettem én észre, hogy esik az eső. Ezzel alapból nincs gond, leszámítva azt az anomáliát, hogy -6 fok volt. Ez az apróság annyit tett, hogy amir ráesett a szélvédőre, az édes kis gombszerű jégbiszbaszt képezett. Egy darabig ettől lehet látni, de aztán ki kell szállni takarítani. És a legnagyobb vicc, hogy míg a jégkaparóval szórakozok, arra is ráfagy az eső. Persze mindez azért lehet, mrt még nincs elég meleg a kocsiban, de nekem mennem kéne, mert a kölkök várnak a táncpróbán, de én alig haladok, de ők várnak, de én… Agyrém…
No lényeg, hogy odaértem, tánc megvót, irány haza. Ma reggel csak azt láttam az ablakon keresztül, hogy az embereken fura rángás van. Mindenki elég hülyén közlekedik, az autók lassan mennek, az eső szakad. Hát biza ez ónos eső, az út meg hasonlít a jégpályához… Ezért aztán öccsnek kiállításra kirándulás lefújva, és attól tartok, nekem is gyalog kell mennem táncopróbára. És ez csak egyet jelenthet. Utána mindenképpen meg kell inni valami lélekmelegítőt. Meg mindenki másnak is.
Tömegverekedés
2008 január 5. | Szerző: Gombi
Amikor anyám, az a drága jó elemében van, és ugyanabban a szobában (a nappaliban) nyomorog mind a hat családtag (na jó, ebből egy az öccs barátnője), akkor általában valami hiba van. A drága jóból kitör az őszinteség, és boldog-boldogtalannak beszól valamit. Aztán jókat röhög. Akinek beszólt, először megdöbben, majd nem tudja eldönteni, hogy megsértődjön, vagy röhögjön, végül a család nyomására röhögni kezd. Aztán szépen lassan eldurvul a helyzet a következőképpen.
Anyámon felbuzdulva mindenki beszólogat. Ilyenkor rettenetesen poénosak vagyunk, majd valaknek potyogni kezd a könnye, mert zokogva röhög, ezzel elindít egy lavinát. Másvalaki (rendszerint anyám) kínjában valakihez hozzávág egy díszpárnát, mire valaki ezt megtorolja. De valakin másvalaki megint csak felbuzdul, és megragad valamit (távirányító, másik díszpárna, bármi egyéb), és csak azt várja, hogy megtalálja egy beszólás. Az rögtön ürüggyé válik, és ő is elkezdhet ütlegelni. A vége az lesz, hogy mindenki sírva röhög, visít, és közben üt-vág.
Néha azt gondolom, hogy anno valamelyik felmenőnknél megcsúszott egy cserép, és ez öröklődött minden ágon. Kicsit félek, hogy ezért aztán ha egyszer egy idegen látja ezt, elmegy a gyermekvédelemhez, önkormányzathoz, védőnőhöz, majd felhívja valamelyik intézményt, hogy azonnal szálljanak ki hozzánk 6 darab muszájdzsekivel felszerelkezve.
No ma este ez vót, én a kis gépemmel az ölemben épp szájberromantikáztam volna, erre megérkezett öccs és barátnője, anyám meg kapva kapott az alkalmon, mert épp bele akart kötni valakie, csak úgy poénból. Ebből lett aztán a párnadobálás, tömegverekedés, visítozás.
Félek, hogy ez csak rosszabb lehet.
Mi a fontos?
2008 május 10. | Szerző: Gombi
Azon gondolkodtam, hogy mi a fontos. Több lehetőségből választhatok, így aztán bazi jó nekem, mégis fel kéne állítani valami sorrendet. Na nézzük. A tánc. Tánc a gyerekekkel. Család. Pasi. Leválni végre a családról. Új munka. Másik új munka. Fogyókúra. Elvonókúra (ld. leszokás a bagóról). Lottó ötös. Idő. Egészség. Boldogság.
Na? Ötlet?
Még mielőtt bármelyik közeli ismerősöm fejében megforulna, hogy újra egy édes depressziós időszak következik, közölném, hogy nem. A fentiek csak azért jutottak eszembe, mert szerintem értelmes ember az életeben nem látott még olyat, hogy ha adott egy négynapos láblógatós, nyálcsorgatós, hassüttetős hétvége, hogy a jó büdös francba fordulhat elő az, hogy az ember lányának annyi ideje nincs a hétvégén, hogy egy egészségeset bambuljon maga elé. Gondoltam az azt követő héten majd kiheverem, ehelyett jött valami kis genyó vírus, amitől a torkomban szögesdrót nőtt, a fejemen meg fura piros foltok a láztól. Úgyhogy amit mostan látok magam körül, az néhány kergetőző porcica, pár köbméter vasalatlan ruha, feladatlan csekkek, összerendezésre váró papírok, hányódó népviselet, nyolc kiló fél pár zokni és teli kuka. Próbáltam könyörögni, nem ment. Ezek a kis rohadékok egyedül nem mennek a helyükre. Valaki feltalálhatná a gondolattal távirányítható porszívót…
Oldal ajánlása emailben
X