Tömegverekedés

2008 január 5. | Szerző: Gombi |

 Amikor anyám, az a drága jó elemében van, és ugyanabban a szobában (a nappaliban) nyomorog mind a hat családtag (na jó, ebből egy az öccs barátnője), akkor általában valami hiba van. A drága jóból kitör az őszinteség, és boldog-boldogtalannak beszól valamit. Aztán jókat röhög. Akinek beszólt, először megdöbben, majd nem tudja eldönteni, hogy megsértődjön, vagy röhögjön, végül a család nyomására röhögni kezd. Aztán szépen lassan eldurvul a helyzet a következőképpen.

Anyámon felbuzdulva mindenki beszólogat. Ilyenkor rettenetesen poénosak vagyunk, majd valaknek potyogni kezd a könnye, mert zokogva röhög, ezzel elindít egy lavinát. Másvalaki (rendszerint anyám) kínjában valakihez hozzávág egy díszpárnát, mire valaki ezt megtorolja. De valakin másvalaki megint csak felbuzdul, és megragad valamit (távirányító, másik díszpárna, bármi egyéb), és csak azt várja, hogy megtalálja egy beszólás. Az rögtön ürüggyé válik, és ő is elkezdhet ütlegelni. A vége az lesz, hogy mindenki sírva röhög, visít, és közben üt-vág.

Néha azt gondolom, hogy anno valamelyik felmenőnknél megcsúszott egy cserép, és ez öröklődött minden ágon. Kicsit félek, hogy ezért aztán ha egyszer egy idegen látja ezt, elmegy a gyermekvédelemhez, önkormányzathoz, védőnőhöz, majd felhívja valamelyik intézményt, hogy azonnal szálljanak ki hozzánk 6 darab muszájdzsekivel felszerelkezve.

No ma este ez vót, én a kis gépemmel az ölemben épp szájberromantikáztam volna, erre megérkezett öccs és barátnője, anyám meg kapva kapott az alkalmon, mert épp bele akart kötni valakie, csak úgy poénból. Ebből lett aztán a párnadobálás, tömegverekedés, visítozás.

Félek, hogy ez csak rosszabb lehet.