Hosszú hétvége

2007 március 15. | Szerző: Gombi |

Már alig vártam. Pedig nem azért voltam fáradt, mert halálra dolgoztam magam, hanem mert túl sok volt a buli, no meg a hülyék leszipkázták az agyamat.

Tegnap a munkahelyemen már annyira a vesztünket éreztük, hogy egész nap visítoztunk a röhögéstől. Betévedt tárgyalni egy jó pasi (sajnos nem hozzám), úgyhogy gyorsan leadtam a drótot az irodavezetőnek, hogy vigye azt a kávét, és csekkolja le. Aztán egy másik lányt is beküldtünk, és a végén hárman olvadoztunk az asztalon ülve. Mindeközben én meg Somlói Galuskával beszélgettem többször is, aki még azóta is az ebédmeghívással kínoz. Reggel a szájába rágtam, hogy én abban a megbízhatatlan üzemi kajáldában egyetlen falatot nem emelek a számhoz, de hiába. Ezt elmeséltem a főnökömnek, persze azért, mert épp Somlóival basztatott, és gondoltam had legyen még egy kis új sztori neki. Hát több se kellett, máris ajánlotta a rövid szoknyát, megnyerő mosolyt, mert az árakat le kell nyomni. Az agyamat meg fel. No, leráztam Galuskát, de ő nem adta fel, délben megint hívott, hogy akkor ugye megyek ebédelni. Megint elmondtam, hogy nem, ő megint nem akarta megérteni, de valahogy leráztam. És nem sokkal később végre vége lett a hétnek, kezdődhet a holiday.
És akkor itt folytatódik a történet drága zenész barátommal, akivel azóta is napi fél órát cseverészek telefonon, és én állat azt ígértem, hogy pénteken csatlakozom hozzá, megünnepeljük a basszgitáros szülinapját, aztán mulatozunk, esetleg alszunk egyet, másnap vele tartok a zenekari próbájukra, és halleluja, láthat megint.
Próbáltam eldönteni, hogy ez most vajon mennyire jó nekem, vagy inkább mennyire nem, de nem jutottam dűlőre. Tény, hogy remekül szórakozunk, nem antiszociális, még barátai is vannak sokan (akik mellesleg már alig várják, hogy megismerjenek, mert ez a mocsok már elhintette, hogy megyek), bírja a rockot, és még sorolhatnám, de nem teszem. Ugyanis eldöntöttem, hogy mostan márpedig hideg maradok, és megközelíthetetlen, bár ezt pont tegnap kaptam meg tőle. Hogy ő már két éve próbálkozik, de én mindig elhajtom. Hát persze, hogy elhajtom, mindig megadtam a lehetőséget, hogy újra egymásra találjanak asszonkával. Találtak is. Bár most letelt az egy hét, és asszonka sehol. Meg semmi sehol. Úgyhogy hűvösen, távolságtartóan bulizgatok egyet a srácokkal, meghallgatom, milyen zenét művelnek (előre szóltam, hogy nagy kritikus vagyok), oszt annyi. Csak ne várnám már annyira a holnapot…