Nyavalyatörés

2007 február 2. | Szerző: Gombi |

 

Szerintem a sorsom azt akarja, hogy a születésnapomon és a környékén mindig rám törjön a rossznyavalya.

Történt ugyanis annak idején, 18 éves koromban, hogy egy szép januári  csütörtökön elkapott valami szarság. A magas lázon kívül semmi bajom nem volt, és fura ugyan, de még azt sem lehet mondani, hogy a láz levert a lábamról. Úgyhogy halál lazán elballagtam iskolába, az akkor épp fontos volt, mert másnap volt a szalagavatóm. Lázasan lenyomtuk a napot, jöhetett a péntek. A buli hatalmasra sikeredett, egészen szombat reggel nyolcig tartott, valamikor délelőtt értem haza. A láz persze végig ott volt, eszében sem volt lejjebb menni. Úgyhogy vasárnap estére a szüleim elcipeltek egy orvoshoz, aki azt mondta, hogy akkor most kórház. Innentől kezdve egy hónapig tartott, mire kikezelték a tüdőgyulladásomat. Persze mondanom sem kell, hogy a születésnapom épp a szalagavató napjára esett.

Innentől kezdve minden évben valamiért pont ugyanakkor sikerült belekeverednem valami náthába. Tavaly olyan ügyes voltam, hogy egy atipusos tüdőgyulladást sikerült benyalnom, úgyhogy a 25. szülinapomat egy kinyúlt pólóban, melegítőben ünnepeltem apukámmal, aki meg az ötvenediket tartotta. A fotókon úgy nézek ki, mint valami éhező, agyongyötört szerencsétlen, mert ugye fogytam is jó sokat. Gondoltam szereztem egy jó kis védettséget, pár évig nem lehet baj.
Gombi persze hülye, annyi esze nincs, mint egy marék lepkének, úgyhogy az idei szülinapom is azért tolódott el egy héttel, mert kehes lettem. Ennek persze sztorija van, mert én nem megyek ám csak úgy dokihoz. Csak ha már a család beszól, hogy tartós tejet, új cipőt ne.
Két hete kedden úgy ébredtem, hogy megfulladok, meghalok, a torkom biztos valaki elvágta, mert úgy fájt. Bevonszoltam magam dolgozni, de mire beértem, minden izmom sajgott, alig tudtam felmászni a lépcsőn. Úgyhogy fél óra után eldöntöttem, hogy influenzás vagyok, és egy nap szabira van szükségem, meg forró teára (mézes pálinkára). Haza is trappoltam (már amennyire azt a vonszolást trappolásnak lehet nevezni), bedobtam két Kalmopyrint, ittam két vödör forró teát, és bezuhantam az ágyba. Délután négykor tudtam először lábra állni, de másnapra nem volt semmi bajom. Ezt tartottam is két napig, de csütörtökön este már magas lázzal küszködtem, és harcoltam az életemért. Pénteken reggel elmentem orvoshoz, akitől vártam a letolást, de ő rendes volt, és aszonta, hogy ez járvány, és mindenki azt hiszi, hogy influenza, mert olyanok a tünetek. Majd jön a javulás, és utána a kínhalál. Úgyhogy kaptam akkora adag antibiotikumot, amivel egy egész óvodát meg lehetne gyógyítani dadástul, takarítóstul. El is múlt szépen a dolog. Utána hétvégén ünnepeltem is egy nagyot, semi bajom nem volt. No de két napja már megint kezdődött elölről minden. Láz, köhögésel megtűzdelve, hánytam is, mint a lakodalmas kutya, és szitkozódtam, hogy nem értem, teli vagyok még gyógyszerrel, ilyen nem fordulhat elő.
Előfordult. Úgyhogy ma megint a dokinál kezdtem, aki közölte, hogy látja, válogatok a járványok közül, most egy másikat sikerült elkapnom. De van még bennem drog, tehát akkor szedhetek csak újat, ha vasárnapig nem múlik.
Szóval most itthon szarakodok, és várom a csodát. A holnapi bálnak lőttek, megint drága anyáméknál töltöm a hétvégét. Ja, mert ember persze hazament a szüleihez. Gondoltam nem megyek vele, még akkor sem, ha épp semmi programom nem akad. Ha ő antiszociális, akkor én is az leszek.
No de azért nekem mindig becsúszik valami, ma délután interjúra megyek életem első munkahelyére, ahol egy régi kollégám fog meghallgatni. Már most izgulok, mert szinte még gyerek voltam, amikor ott dogloztam, rengeteg barátom volt ott, és sokan még mindig ott húzzák az igát. Estére pedig Tomi barátom jelentkezett be, hogy ma márpedig a helyi kocsmában kell múlatnunk az időt. Nem tiltakoztam, vele bármikor hajlandó vagyok leittasodni. Bár a következményekért nem vállalom a felelősséget :)))