Tudom, tudom…

2009 november 17. | Szerző: Gombi |

 Igen, megint eltűntem, de engedtessék meg, kicsit magánéltem. Most is, csak eszembe jutott, hogy milyen régen jártam erre. És igen, nagyon örültem a kommenteknek, amiben hiányoltak páran.

Még mindig babakocsidíler vagyok, nagyon élvezem, csak még hiányzik egy darab a ruhatáramból. Egy póló “BALEK” felirattal. Csak mert megint olyan széken ülök, ami a nagy tornádó közepén van, tehát én vagyok a beszerző, a szakfordító, a tolmács, a rendszergazda, az ECDL-tanár, a marketing-asszisztens, a kereskedelmis kislány, a cuncimaca, és a hostess a kiállításokon.

És biza ellopták a marha ronda kisautómat még márciusban a József Attila Színháztól. Viszont a darab nagyon is jó volt. Valaki esetleg látott lopott randa autót? Na az akkor az enyém.

No de hogy ne csak panaszkodjak: az emberrel házikót építettünk. Nem volt nehéz, mert istálló volt a kecó, és miniotthon lett belőle, tehát az alapok adottak voltak, de egy életre megtanultam, hogy milyen az, ha amikor tolod be a téglát a helyére, és a körmöd felakad a mellette lévő téglán, visszahajlik a felétől. Vagy hogy milyen 3 fokban falat rakni este 11-ig, mert nekünk nagyon fontos volt, hog kihasználjunk minden percet. Viszont elkészült, mi belaktuk, és majdnem kész. Készke. Otthonka. Mini otthon, maxi kert, midi borospincével. Szerintem ez állat jó. Ja igen. Állat is van. Hiz ném iz Bátor. Fekete Bátor. Amolyan pumi féle. Jófajta, csak szeretni ellopkodni a kint felejtett cipőket, munkás kesztyűket, fólia darabokat, kartonpapírokat, a nagymamitól párnát lop, és néha elcsen a szomszédból egy-egy tást. Pontosan kettőt. Fej nélkül láttuk már csak őket, én kicsit sajnáltam is… No meg a gyöngytyúkot, ami szintén erre a sorsra jutott. De a szomszéd baja, miért nálunk legelteti a pereputtyát.

Gondoltuk emberrel, hogy inkább nekünk kéne kinyírni a szomszéd nyáját, megszabadulva így a mindenféle tyúk- és libakakitól, de most épp depressziós vagyok. Harmadik hónapja nincs bagózás (egy szál se!!), emiatt aztán nagyjából a felére csökkentettem a kajamennyiségemet. Sajns ez mit sem segített, ugyanis ennyi idő alat 4 kiló kúszott fel rám, pedig lassan éhen is halok. A kollégák, akik az ebédes dobozkámat nézegetik nap mint nap, gondolatban már fel is fordultak. Én meg csak terebélyesedek, mint a libákok, amiket tömnek, és egyre inkább elkeseredek. Úgyhogy most jön a csodavárás. Hazafelé betérek a tuskóba, és remélem, hogy a legnagyobb is számít, és találok magamnak pilates dvd-t. Most majd ettől várom a csodát. Kipróbáltam én a futkosást, de marha lusta vagyok felöltözni, elndulni, és különben is, a térdem nem bírja. Csak öreglányosan, de azt marha gyorsan, mert nem férek bele a farmerembe, az egyetlenbe… És ez már naaaaagyon gááááááz…