Kukából cserebogár?

2008 március 18. | Szerző: Gombi |

Volt ez a kukás dolog. A kolléga egyszer csak megtalált a munkaidő utolsó fél órájában egy cigire, majd a folyosón minden bevezető nélkül előtört belőle a beszélhetnék. Beszélt. Nem keveset. Így aztán hirtelen tisztában lettem az ő magánéletével, annak minden apró részletével, beleértve az éppen aktuáils problémákat. Pénteken voltam annyira jó fej, és leültem vele fél órára egy tea mellé, hogy beszélhessen még. Beszélt megint. Meg panaszkodott, hogy neki fáj. Most nem a lelke, hanem a torka. Szombaton is beszélt. Akkor arról, hogy mire landolt otthon, 40 fok körül volt a láza. Aztán vasárnap sms, hogy ő biza nem jön dolgozni, a hétfői tervek sztornó, majd kedden. De hétfőn is beszélt, hogy még mindig beteg, nagyon beteg, csütörtökön jön csak, de van kicsi baj. Kulcs nála. Sebaj, munka után úgyis megyek a kullancshoz, felveszem tőle a kulcsot, ha mond egy címet. Ki sem kell jönnie, csak dobja ki az ablakon, én vetődök, elkapom, oszt már ott sem vagyok. Hát mentem, egy perc volt, csere itt, szerva ott, szia, jobbulást. Épp a legnagyobb dugóban araszolgattam, mikor sms jön, hogy micsoda jó volt engem látni, még ha csak ilyen rövid időre is. No itten hívtam fel gigolót, hogy apukám mellényúltál, félrement az sms, küldd újra. Ő meg itten lepett meg, nekem szánta. Ja, hogy nekem? Akkor meg ébresztő, kisfiam, mielőtt tovább gondolnád. Úgyhogy kuka voltam, nemtom mi lettem.
Mindenesetre azt elmeséltem neki, hogy első látásra nagyon utáltam, úgyhogy pedálozzon csak, ha jóban akar lenni velem.
És már megint a genyóság…