Születésnapomra…

2008 január 23. | Szerző: Gombi |

 Születésnapomra megkaptam anyámtól, hogy milyen rettenetesen öreg vagyok. Az asszisztens kollegina már egy hete azzal gyötör, hogy tudja, valamikor mostanság van a szülinapom, de nem tudja, pontosan mikor, ezért biztosan ma (ezt játszotta minden nap). De galád voltam, nem árultam el nekik, hogy ma van. Egyrészt megúsztam a sütögetést, másrészt gyűlölöm azt, amikor minden kolléga nekem esik, és kíván boldogságos szülinapot. Nnnna, én azt nem bírom. Amúgy sem csinálok az ünnepekből nagy hacacárét, hagyjon mindenki békén. Apu két nappal ezelőtt töltötte be az ötvenkettőt, ezért együtt ünnepeltünk. Kaptunk egy közös tortát, elfújtuk a gyertyát, meghúzkodta mindenki egymás fülét, picike ajándék, aztán mindenki el a dolgára. Ez nettó 10 perc. Hurrá. Erről jut eszembe, kéne nassolni kici tortácka.

Na mindegy. Szülinapomra megértem, hogy embernél vagyok már két hete non-stop, és meglepett egy naaaaagy, puha köntössel. Anyám meg a hisztériáival, miszerint menjek haza, mert nekem ott a helyem, és különben is, van pofám lelépni hetekre. Olyan hisztirohamot kapott, hogy meg kellett kocogtatni a vállát, hallja-e, amit mond. Mindeközben persze azzal húz, hogy valaki betolhatna valami oltár elé. Mindegy, hogy hol, talicskát is kap a nyertes. No de a lényeg, hogy mostan itten nála megint, az én gépemben az ő madzagja, halleluja.

Szóval 27 lettem. Öreglány… És ez a tény annyira fejbe vert, hogy még egy épkézláb bejegyzést is képtelen vagyok összehozni. Szégyen gyalázat…